150 év legjei az Almásy-kastélyban
150 éve, egészen pontosan 1868 szeptember 8-án került Mogyoróssy János aláírása arra a bizonyos adománylevélre, melyben az azóta (legalábbis helyben) elhíresült „kedves szülőföldemnek – illetve Gyula város közönségének, és nyilvános főtanodájának, nyilvános ’s közhasználatára örök időkre visszavonhatatlanul, önkéntes és elhatározott akaratomból ohajtásomból – adom, adományozom és ajándékozom” szavak kíséretében felajánlotta legalább 1000 tételből álló gyűjteményét, egyszerre letéve ezzel a mai gyulai könyvtár és a múzeum virtuális alapkövét is.
Tegyük hozzá, Mogyoróssy 1836-ban már adott 200 könyvet a főeleminek, de nagy részük nem élte túl az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeit. A második alkalommal többek között az akkoriban 140 darabból álló numizmatikai gyűjteményét is felajánlotta Gyula város közönsége számára. A numizmatika a 19. században közkedvelt volt a múzeumpártoló polgárság körében, így ez a gyűjtemény évről évre gyarapodott, egy kis szeletét pedig a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont közelmúltban megnyílt, „Kincsek őrzője – 150 éves a gyulai Erkel Múzeum” címet viselő időszaki kiállítása is bemutatja, melyről Nagy Adrienn muzeológus, a kiállítás anyagának egyik kurátora mesélt nekünk.
A kiállítási anyag rendezése során Mogyoróssy János személyének, a múzeum történetének, valamint a múzeum legfontosabb gyűjteményeinek bemutatása volt a cél, a tervek szerint jövő szeptemberig megtekinthető tárlat négy tematikus teremből áll. Az első terem Mogyoróssy János életével, munkásságával és a múzeum történetével foglalkozik. Az Erkel Múzeum mai gyűjteménye közel sem lehetne ilyen gazdag a békéscsabai születésű Haán Antal nélkül. Az első teremben a Mogyoróssy-féle anyag mellett az ő általa gyűjtött etruszk és római kori tárgyak közül is megnézhetünk néhányat.
A második helyiség a múzeum legértékesebb anyagából, a régészeti gyűjteményéből szemezget. Amúgy a kiállítás egésze a legek köré szerveződik, mindjárt itt a leghíresebb lelet: a világhírű, bronzkori sisak, mely 1872-ben egy Dinya nevű halász hálójába akadt a Hármas-Körös endrődi révénél, és még az 1889-es Párizsi Világkiállítást is megjárta. Megismerhetjük a környék leggazdagabb (gepida) temetkezéseit is, valamint az alföldi múzeumokban őrzött egyetlen, római kori márványszobrot is megcsodálhatjuk a kastély bejárata előtt, amelyet az egykori Hunyad vármegyei Déváról ajánlottak fel városunk múzeuma számára, még 1874-ben. A régészeti gyűjtemény legrégebbi, csaknem 8000 éves edénye, a legrejtélyesebb rovásírásos emléke és az egyetlen középkori határköve is bekerült az anyagba. Az utolsó szobában pedig szemügyre vehetjük az Erkel Ferenc Múzeum minden bizonnyal legfontosabb műtárgyát, az Erkel Ferenc 50. karnagyi jubileumára készült, briliánsokkal díszített aranykoszorút, melynek sztorija egy külön cikket is megérne, tényleg csodaszámba megy, hogy láthatjuk.
A tárlat – igazodva a kastély állandó kiállításához – interaktív eszközökkel teszi teljessé az élményt. A harmadik (néprajzi tematikájú) teremben például méhkeréki táncmotívumot tanulhatunk egy mozgásérzékelő segítségével, de azt is kipróbálhatjuk, milyen üvegnegatívról képet digitalizálni, illetve egy szenzoros térképen elhelyezhetjük a gyulai múzeumnak 150 éves története során otthont adó épületeket is.
A néprajzi terem a térségben élő nemzetiségek – a románok, a németek és a cigányok – hagyományaira, jellegzetességeire és kultúrájára fókuszál, megmutatva, hogy e népcsoportok miben tudtak jeleskedni, tehetségük miben mutatkozott meg leginkább. Adrienn nemzetiségenként egy foglalkozást választott ki – a szűcsmesterséget a románoknál, a famegmunkálást a németeknél és a csengőöntést a cigányoknál. Arra mondjuk kíváncsiak lennénk, hány embernek jutna eszébe ez utóbbi párosítás? Pedig így van, még a XX. században is jó néhány csengőöntő járta az országot, hogy csengőket, juhászkampókat, fokosokat vagy éppen mozsarakat készítsen leginkább a vidék parasztságának.
A gyulai múzeum a cigányság kultúrája iránt érdeklődő kutatóknak valódi aranybánya, köszönhetően annak, hogy egykor a gyulai szanatóriumban lábadozott súlyos tüdőbajából Erdős Kamill, a magyarországi cigányság legavatottabb ismerője, akinek példátlan értékű hagyatéka felesége, Müller Mária jóvoltából az Erkel Ferenc Múzeumhoz került. Erdős Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kutatott a csengőöntés utolsó képviselői után – sokan már nem lehettek, hiszen ő is csak egyet talált, egy bizonyos Vass Sándort, aki azt a három tárgyat is elkészítette számára, amelyek a tárlat anyagába bekerültek.
Az utolsó terem helytörténeti érdekességeket tartogat: a gyulai kolbász sztorija nyilván nem maradhatott ki a szortimentből, ahogyan az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kötőipari vállalatáé, azaz a Gyulai Harisnyagyáré sem. Azt is megtudhatjuk, hogy a gyulai focipálya lelátóját építő asztalos, Sal József teniszütőket is készített, és megismerhetjük a legendás gyulai aviatikus, Dobos István élettörténetét is. Ebben a teremben kapott helyet a már említett Erkel-koszorú és a kiállítás legfrissebb darabja, a közelmúltban előkerült, eddig ismeretlen Erkel-kotta is. Tényleg komoly anyagot sikerült összeszedni: a néprajzi szoba Nagy Adrienn, a helytörténeti anyag Cseresznyés János, a régészeti terem Liska András munkáját dicséri, az egyedi fejlesztésű digitális alkalmazásokat pedig Temesváry Jánosnak köszönhetjük.
Fotók és 3D panoráma: Pénzes Sándor
