Május 1-én is várják a gyulai kiállítóhelyek a látogatókat. Májustól ráadásul a Ladics-ház is egész nap látogatható lesz.
Ma már nem a munkásmozgalom, inkább a családok együtt töltött pihenőnapja május 1. A rendkívül gazdag kínálatból érdemes a gyulai kiállítóhelyek nyújtotta élményeket választani.

A gyulai múzeumokat és kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. az elmúlt évben rendszeresen bizonyította, hogy látogatói szabadidejéhez, a városba érkezett turisták napirendjéhez igazítja nyitvatartását. Teszi ezt azért, hogy minél többen fedezhessék fel azt a történelmi-kulturális kincset, amit Gyula rejt.
Így lesz ez május 1-én is. Mert bár május első napja hétfőre esik (amikor a múzeumok hagyományosan zárva tartanak), ráadásul munkaszüneti nap is, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, a vár, az Erkel Ferenc Emlékház, a Kohán Képtár és a Ladics-ház egész napos nyitvatartással várja a helyieket és a messzebbről érkezőket.
Utóbbi ráadásul – mely országosan is egyedülálló módon, nem gyűjteményként, hanem a Ladics család hagyatékaként mutatja be a vidéki polgárság életét – május 1-től teljes napon, 10 és 18 óra között lesz látogatható.