
Bár még mintegy másfél hét van hátra karácsonyig, a gyulai szálláshelyek foglaltsága már közelíti a telt házat. Az idei ünnepi időszak forgalma körülbelül tíz százalékkal magasabb a tavalyinál. Orosházán is sokan töltik az ünnepeket.
Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a közelgő ünnepek kapcsán felmérték a gyulai szállodák foglaltságát. Eszerint december 24-ére, vasárnapra a szállodai helyek 88 százalékát, december 25-ére, hétfőre 94 százalékát, december 26-ára, keddre pedig 89 százalékát foglalták le a városba érkező turisták. A két ünnep közötti időszakra is hasonló arányokat mutat a foglaltság. December 30-án és szilveszter napján pedig 97 százalékos a szállodák telítettsége. A szakember kiemelte, az idei ünnepi időszak forgalma összességében körülbelül tíz százalékkal magasabb a tavalyinál. Komoróczki Aliz kérdésünkre kiemelte, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ősztől év végi forgalomélénkítő online marketingkampányt folytat Gyula, egy városnyi élmény karácsonyra! címmel.
A fürdőváros ezenfelül számtalan programmal is kedveskedik a városba látogatóknak és a helyieknek. A turizmus zászlóshajójának számító várfürdőben december 29-én, pénteken éjszakai fürdőzés lesz. Ezen a napon az AquaPalota nyolctól éjfélig tart nyitva a késői órákon. Másnap, december 30-án, szombaton éjszakai wellnessre várják a vendégeket a Castello Szaunaparkban, ugyancsak 20 órától.
A két ünnep között szünidei családi délutánok, valamint esti koncertek lesznek az Erkel Ferenc Kultruális Központban. Az óév utolsó napján a szállodákban szilveszterkor gálavacsora és ünnepi műsorok várják a vendégeket, de a város különböző helyein is lesznek programok, így utcabál is.
Kiss József, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület elnöke elmondta, az apartmanok jelentős részében is a telt házhoz közelít a karácsonyi, szilveszteri, valamint a két ünnep közötti foglalás. Egyre kevesebb a szabad hely ezeken a szálláshelyeken is.
– A kedvező tendenciáknak több összetevője van – ecsetelte az egyesület elnöke. – Általánosságban kijelenthető, hogy a karácsonyi időszak egyébként is vendégvonzó időszak, az év ezen szakaszában sokan kelnek útra, hogy kikapcsolódjanak az ünnepek alatt, az óév utolsó napjaiban. Természetesen önmagában ez nem lenne elegendő. Gyula évek óta egy trendi, jól bejáratott, népszerű úti célnak számít. Az attrakciók között a várfürdő a kulcs, amihez természetesen kapcsolódik a vár és az Almásy-kastély Látogatóközpont, illetve a különböző rendezvények sora is.
A gyulai Elizabeth Hotelt is sokan keresik fel az ünnepek alatt. Fotó: Lehoczky Péter
Kiss József hangsúlyozta, a város olyan összetett kínálattal rendelkezik, amelyek sokféle igényt képesek kielégíteni.
– Nem szabad elfelejtkezni gasztronómiánkról sem, a kolbász, a pálinka, a csokoládé, a bonbon, a Gyulán működő éttermek egyaránt hozzájárulnak a kellemes időtöltéshez – fogalmazott a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület elnöke, majd hozzátette: a térség is szolgál érdekességekkel és programokkal az idelátogatóknak. Békéscsabán is több látnivalóval várják a vendégeket, és érdemes Békést is megemlíteni, ahol ugyancsak több helyet felkereshetnek a turisták.
Gyopároson is tele a szálló
Orosháza-Gyopárosfürdőn, a Hotel Corvus Aquába már az idei, karácsonyi ünnepekre és szilveszterre, valamint a két ünnep közötti időszakra már nyártól elkezdődtek a foglalások. A szálloda telt házas. Több visszatérő vendég is itt tölti a december 24-ei estét, a gyermekekkel érkezők kedvük szerint díszíthetik majd az előtérben felállított hatalmas karácsonyfát. Az ünnepi időszak csomagajánlataiban szerepel fürdőzés és hagyományos ünnepi ételsor. Szilveszterkor szállodai programot kínálnak fellépővel.
Forrás: www.beol.hu