hu-ro-en

Változások a nyitvatartásokban

2017.08.22.

A turisztikai főszezon végével változik a gyulai kiállítóhelyek nyitva tartása; az év közben megszokott módon, 10-18 óra között, hétfői szünnappal lesz látogatható a vár, az Almásy-kastély, az Erkel emlékház, a Ladics-ház és a Kohán Képtár.

 

 

Július 1. és augusztus 20. között hosszabb nyitva tartással szolgáltatott a Gyulán vendégeskedőknek a város kiállítóhelyeit működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. A múzeumok hétfőnként is fogadták a látogatókat, a vár pedig este hétig tartott nyitva, míg a vele szemben álló Almásy-kastély csütörtök és vasárnap között este tíz óráig volt megtekinthető.

 

 

gyulai-kiallitohelyek-nyitvatartasa-osszel-01.jpg

 

 

A turisztikai főszezon végeztével, augusztus 21-től (hétfőtől) a gyulai kiállítóhelyek az év nagyobb részében megszokott módon tartanak nyitva. A hétfőnkénti szünnap mellett 10-18 óra között lehet megtekinteni a várat, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontot és az Erkel Ferenc Emlékházat. A Ladics-ház és a Kohán Képtár fél-fél napokra nyit ki augusztus 21-től.

 

A változással egy időszaki kiállítás nyitvatartása módosul: az Almásy-kastély Török tornyában Baji Miklós Zoltán (BMZ) tárlata október 1-ig a nyitvatartási napokon 10-12 és 16-18 óra között lesz látogatható.

 

 

A gyulai kiállítóhelyek nyitvatartása augusztus 21-től:

 

Gyulai Vár

kedd–vasárnap 10:00–18:00

hétfő zárva

 

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Kedd–Vasárnap 10:00–18:00

Hétfő Zárva

 

Erkel Ferenc Emlékház

kedd–vasárnap 10:00–18:00

hétfő zárva

 

Ladics-ház

Kedd, Csütörtök, Szombat 10:00–13:00

Szerda, Péntek, Vasárnap 13:30–18:00

Hétfő Zárva

 

Kohán Képtár

Kedd, Csütörtök, Szombat 13:30–18:00

Szerda, Péntek, Vasárnap 10:00–13:00

Hétfő Zárva