hu-ro-en

Andor bohóc

2017.07.20.

Mosoly doktor a korzón

 

 

Már vagy 4 éve, hogy a szezon majd minden napján összefuthatunk Gyula egyik jellegzetes arcával a Világóra környékén. Andor bohóc mosolyogva, teljes díszben osztogatja a kicsiknek a lufiból készített figuráit, melyekért még csak fizetséget sem vár. Persze örömmel fogadja, ha valaki honorálja az ajándékot, de a sétálóutcán összekalapozott pénzt egy az egyben visszaforgatja, ebből finanszírozza kórházi fellépéseit, illetve minden évben indít egy nagyobb akciót is – tavaly például az SOS Gyermekfalu számára gyűjtött.

 

IMG_1428.jpg

 

– Lassan 20 éve jött az ötlet – amúgy már egészen kiskorom óta bohóc szerettem volna lenni –, beöltözve bementem egy barátom kisfiához a kórházba, hogy meglepjük a kiscsávót, amikor odaértem, az egész osztály engem várt – mesél a kezdetekről. – Amit a gyerekektől kapok, az megfizethetetlen – teszi hozzá Gyuri – az Andor név korábbi zenekarában ragadt rá –, aki a fellépések mellett rendszeresen jár óvodákba falfestményeket készíteni.

 

IMG_1354.jpg

 

Andor – erre a névre saját bevallása szerint is jobban hallgat már, mint az eredetire – naponta 100–200 figurát készít el kis barátai örömére, de volt olyan este is, amikor 600-at hajtogatott. Sőt visszatérő vendégei is vannak, Petra hercegnő és családja 3 éve azért jár Gyulára, hogy vele találkozzanak.

 

IMG_1383.jpg

 

– Fontos, hogy az emberek, de legfőképp a gyerekek megtapasztalják, milyen úgy adni, hogy nem várnak érte cserébe semmit – fűzi tovább a szót. – Nekem tényleg a mosoly a fizetségem, a gyerekek pedig levágják, ha nem szívből csinálod, pedig csak egy csöppnyi elhivatottság kell hozzá és kész.

 

IMG_1352.jpg

 

Fotók: Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai