hu-ro-en

Hozz magaddal sportcipőt!

2018.05.31.

Futóútvonalak Gyulán (nem csak) nyaralóknak

 

Szerencsére egyre többen gondoljuk úgy, hogy a pihenés nem egyenlő a tunyulással. De miért is mondanánk le a kedvenc sportunkról nyaralás közben? Ha az életünk része a napi rendszeres testmozgás, nem érdemes megszakítanunk ezt a rutint szabadságunk alatt sem, főleg, ha olyan egyszerűen magunkkal vihető sportot űzünk, mint a futás. Tegyük csak be a csomagba a futócipőt, nem foglal sok helyet, ráadásul kocogás közben a város gyönyörű helyeit is megismerhetjük! Ehhez mondjuk nem árt némi helyismeret, de ha nincs, az sem tragédia, hiszen itt van nekünk a BSI gyulai futónagykövete, Csíkos Dániel, aki összeállított pár gyulai útvonalat a futás szerelmeseinek.

 

IMG_1343.JPG

 

Dani és csapata, a Gyulai Kengyelfutók, minden héten közös futást szervez, melyen egyre többen – alkalmanként átlagosan 10–15-en – vesznek részt. Az időtartam 1–1,5 óra, a táv nagyjából 10 km, melyet 1–2 kilométeres körökből állítanak össze. Így mindenki megtalálja a társát és tempóját, ami azért is jó, mert a futók motiválják, húzzák egymást. A találkozási pont és az időpont változó, de minden részlet megtalálható a BSI Futónagykövet – Gyula nyilvános facebook-csoport oldalán. A társasághoz bárki csatlakozhat, legyen akár helyi, akár a városban pihenő vendég, sőt Danit akár személyesen is bejelölhetjük a közösségi oldalon, messengeren is szívesen válaszol minden kérdésre. Az alábbi útvonalajánlatok között mindenki találhat kedvére valót, edzettségi állapotának és hangulatának megfelelőt.

 

 

IMGP2613_nyito.jpg

 

 

A Fehér-Körös gátja.

Talán az egyetlen hely Gyulán, ahol van lehetőségünk emelkedőn futni – mondjuk senki ne a Himalájára gondoljon, és a felkészülést a Kékes Csúcsfutásra se ide tervezze. Indulás a gátőrháztól a Fehér-Körös gátján, el egészen a Sarkadi úti hídig, ahol átfutunk a túlpartra, majd vissza a gyulavári hídig. A táv éppen 7 km, a kilátás meg egészen pazar! Ha szeretnénk egy kicsit felfelé is futni, kombináljuk bele a gátra felvezető emelkedőt néhányszor, nem hosszú, de viszonylag meredek.

 

futas_gat.jpg

 

A Csigakert

Az egykori kastélykert része, gyönyörű őspark, az Élővíz-csatorna és a szállodasor közvetlen szomszédságában. Turisták számára ideális, az árnyék garantált. A kör 970 méter hosszú. Indulás a Bethlen Gábor utca végén álló székelykaputól, onnan balra a Wellness Hotelig, a park szélén el a Park Hotelig, a Csiga utcán el a Csigakert végén található parkolóig, az utolsó lehetőségnél pedig vissza a kiindulási pontig.

 

futas_Csiga-kert.jpg

 

Az Élővíz-csatorna partja

Az egykori Fehér-Körös-ág partját egyenesen futóknak találták ki! Árnyékos, romantikus, a táv szabadon variálható, a hidakon meg váltogathatjuk a partot. Egyszerűen megunhatatlan. Támpontként annyit, hogy a Halászcsárdától a zeneiskoláig kb. 1 km a táv, de eltévedni lehetetlen, mehetünk, amíg kedvünk tartja.

 

futas_zeneiskola.jpg

 

Veszely-kör

Ez már más szint, tényleg csak tapasztalt futóknak ajánljuk, bár visszafordulni bármikor visszafordulhatunk… Az indulási-érkezési pont a Hamburger Bár, a forduló a Veszely Csárda. Oda-vissza 18 km, azaz kis híján egy félmaraton. A Kossuth téren, a kerékpárúton kezdünk, majd a Csabai út végén található körforgalomtól a főút melletti szervízúton haladunk, egészen a csárdáig, onnan meg vissza. Árnyék nem nagyon van, de, aki ilyen távokat vállal, az biztos nem ijed meg ettől. Frissítőt mindenképpen vigyünk magunkkal!

 

futas_veszely.jpg

 

Csónakázótó

A vár melletti tavacska egyszeri megkerülése – ha végig a kaviccsal felszórt úton szaladunk – éppen 500 méter. Valószínűleg mindenkinek magától is eszébe jut, hogy itt fusson egy jót, mondjuk főszezonban inkább a kora reggeli órákban érdemes, kivéve, ha végig szlalomozni szeretnénk a sétálók között.

 

futas_csonakazoto.jpg

 

Fotók: Csíkos Dániel, Pénzes Sándor

A visitgyula ajánlatai