Ahogyan a gyulai németek csinálják
Németváros, Kis- és Nagyrománváros, Nagymagyarváros – mint városrészeink elnevezéséből is kiderül, Gyula város történelme nagyon régóta az együttélésről szól. Többvallású és többnemzetiségű a település, és a városban élő kisebbségek – így a németség is – évszázadok óta alakítják és gazdagítják örökségünket. A báró Harruckern János György által az 1720-as években idehívott német telepesek meghatározó szerepet játszottak a város életének alakulásában. Hatásuk nem csak a településfejlődésben – értve ez alatt a városszerkezetet, az utcaneveket – érhető tetten, hanem az emberek gondolkodásmódjában is.
A helyi németség különös figyelmet szentel hagyományainak őrzésére, jó néhány olyan rendezvényük van, melyen az autentikus szokásokat elevenítik fel, sváb módra szüretelnek, sőt a disznót is máshogy vágják. Idén a rettentő hideg miatt a szokásosnál egy hónappal később, február végén rendezték meg a németvárosi, maszkázással egybekötött disznótort a Németváros főterének számító Apor Vilmos téren álló Máriás-háznál.
A maszkázás a németvárosi disznótor legvidámabb része, azt a hagyományt eleveníti fel, amikor régen a disznótorok alkalmával összejöttek a szomszédok, beöltöztek vicces jelmezekbe, ellopták a disznófejet, majd pólyába rakták és visszatértek, úgy kéregettek.
A sváb disznóvágás során a jószágot nem perzselik, hanem forrázzák és kopasztják, konkrétan egy teknőbe teszik és lánccal forgatják, így megszabadítva a szőrétől. A disznót rendfára akasztják, és lógatva bontják. A disznótoros menü is más, mint a magyar szokás szerinti, jellegzetes német fogás a veséből, szívből, húsból főzött, tejföllel habart, ecettel savanyított leves, illetve a rizs helyett zsemlekockával készített hurka. Mulatós helyett meg sramli szól, de valami ugyanaz: a szilvapálinka.
Fotók: Tóth Ivett
