Magyar- és Németgyula egyesítése

2017.10.01.

Ez nem volt egy egyszerű menet

 

A törökök kiűzetése után teljesen elnéptelenedett Békés megye sok községe közül egyedül Gyula éledt fel. Temesvár visszafoglalása után már nem volt szükség a milíciára sem a városban, a tábor kiürítése után viszont mindössze 22 családot számoltak össze a várban. Harruckern János Györgynek köszönhetően népesült be újra a település, aki németeket hívott ide, leginkább a Saar-vidékről és Baden-Württembergből, hiszen az 1723. évi 103. törvénycikk megengedte ezt, sőt, hat évig adómentességet is garantált a telepeseknek. Harruckern ezt is megfejelte: szabadalomlevelet adott az érkezőknek, gabonát kölcsönzött nekik, ingyen kapták az épület- és tűzifát, és 3 évig adómentességet élveztek, a szőlőműveseknek pedig még ennél is jobb feltételeket biztosított.

 

harruckern_keptar.oszk.jpg

 

A németek betelepedésével Gyula etnikailag a megye legérdekesebb települése lett, három nyelven beszélő, három valláson lévő lakossággal. A gyarapodás beindult – 1722-ben összesen 160 család élt Gyulán, 1730-ban viszont már 116 magyar, 100 német és 34 román családot írtak össze. Az újonnan beköltözötteket a régebbi lakosság nem valami szívesen fogadta, ezért Harruckern a belvárostól nyugatra, a Körös ágaitól körülvett szigetre (a mai Németváros területére) költöztette őket.

 

Elmondhatjuk tehát, a gyulai németek kezdettől fogva külön közösségi szervezetben éltek, amit az is igazol, hogy a házassági szerződéseken is a saját pecsétjük szerepelt, amit 1734-ben újra cseréltek, így ebben az esztendőben hivatalosan is megalakult Németgyula, lakói pedig – ahogyan Komáromy Miklóstól tudjuk – „magukat a valóságos Gyula városiaktól megkülönböztetni kívánván, maguknak a méltóságos uradalom engedelmével bírót választottak”.

 

terkep_harruckern.jpg

 

Harruckern megosztotta a határt: Ajtós és Remeteháza egy része a németeké lett, a város ezzel teljesen kettészakadt. A határ a későbbi Báró Wenckheim Béla utca (a mai Béke sugárút) déli vége alatt húzódó Szent János-árka volt, a város egykori sáncárka, ami már a középkorban is megvolt. Az árkon egy híd vezetett át, 1856-ig itt állt Nepomuki Szent János szobra, ami ma a németvárosi templom melletti szoborfülkében látható.

 

IMG_2483.jpg

 

Több mint 100 évig maradt így a helyzet, az egyesülés irányába az első lépéseket 1848-ban tették meg. Schiffner Ede segédlelkész hathatós közreműködésének köszönhetően „kitörő lelkesedés és örömriadás között” a németvárosi lakosok a magyarvárosi városházához vonultak, ahol kijelentették, hajlandóak tárgyalásokat kezdeni a településrészek összeolvasztásáról. Németgyula a gazdasági függetlenségét az egyesülés után is fent kívánta tartani, ezt mindkét testület elfogadta, de abba a magyargyulaiak nem mentek bele, hogy a németeknek külön jegyzője legyen.

 

A feltételeket a május 26-ára összehívott népgyűlés is elfogadta, két nappal később a szerződést három egyenlő példányban ki is állították, Németh Antalt választották meg polgármesternek május 31-én. Aztán jött a galiba… Másnap ugyanis az ügyészi állás betöltéséről szavaztak, a hivatalra Kiss Lajos, Huszka Mihály és Szűcs János ügyvédeket jelölték, a legtöbben az utóbbira voksoltak, erre Németh azon nyomban  benyújtotta lemondását, kijelentve, hogy ő márpedig „megjegyzett emberekkel” hivatalt nem visel (Szűcsöt többször feljelentették korábban csalásért, igaz rábizonyítani semmit sem tudtak), és a gyűlésről is kivonult.

 

korospart.jpg

 

Nem lehetett meggyőzni a folytatásról, ahogy a közvetlenül utána lemondott Karassiay István bírót sem. Új polgármesterre és bíróra volt tehát szükség, végül Thezárovics János, németgyulai jegyző nyerte az előbbi, Huszka Mihály pedig az utóbbi pozíciót. Csakhogy a bíróválasztásba meg a magyargyulaiak kötöttek bele, mivel állításuk szerint sokan nem tudtak ugyanis közülük az egész procedúráról, így nem is szavazhattak.

 

Jöhetett tehát a harmadik választás, ami félbeszakadt, az előző napon még többségben lévő németgyulaiak közül ugyanis jó néhányan otthagyták a procedúrát. A magyargyulaiak ebből azt a következtetést vonták le, hogy a németgyulaiak megbánták az egyesítést, így a másnapra kitűzött bíróválasztásnak nem kisebb tétje volt, minthogy együtt tud-e maradni a két település.

 

varoshaza_1793.jpg

 

Ezt a szavazást Szombathelyi Antal alispán javaslatára 4 nappal későbbre halasztották, és egy ideiglenes „kormányt” is alakítottak, meg egy bizottságot, melynek feladata az volt, hogy a „tisztújítási zavar okát kikeresse”. A bizottság házról-házra járva írta össze a lakosság véleményét – vajon tényleg óhajtják-e azt a bizonyos egyesülést? A magyargyulaiak körében 149-en szavaztak az egyesülés, 226-an a szétválasztás mellett, Németvároson se volt jobb a helyzet, a többség ott is a külön út mellett tette le a garast. A történet végén Németgyula visszakérte pecsétjét, amivel véget is ért a majd két hétig tartó nagy összeborulás.

 

Az abszolutizmus éveiben a hatalom a két várost mégiscsak szerette volna összeboronálni, de Németgyula ellenállásának köszönhetően – panasszal éltek az eljárás ellenében – ez nem jöhetett össze, a feladatok felosztása – egynegyedük Némegyuláé, háromnegyedük Magyargyuláé – is megmaradt.

 

terkep_masodik_katonai_felmeres_1806-1869_gyula.jpg

 

1856 májusában Bonyhádi Gyula megyefőnök helyett Torkos Kálmánt nevezték ki, aki újra nekifutott az egyesítésnek. 1857. június 15-re „tanácskozmányra” hívta a két települési tanácsot és néhány előkelő polgárt. Azzal érvelt, hogy a közös feladatok (úrbéri viszonyok rendezése, Körös-szabályozás, árvízvédelem, iskola- és gyámügy) miatt eddig is együtt kellett dolgozniuk, a közigazgatásnak és a két város lakosságának jól felfogott érdeke tehát az egyesülés, amivel együtt járna a költségek csökkentése, a gyorsabb ügyintézés és a községi vagyon célszerűbb kezelése is.

 

A megyefőnök elég meggyőző lehetett, Boros István magyargyulai bíró, Bauer Alajos magyargyulai jegyző, Kálló József németgyulai bíró és Knaifel János németgyulai jegyző is kiállt az ügy mellett. Ezután egyáltalán nem meglepő módon a feltételeket mindenki elfogadta, nem volt akadálya annak, hogy Torkos Kálmán az összeolvasztást határozatban is kimondhassa.

 

hazaspar_kicsi.jpg

 

Megegyeztek az új tanács szervezetéről és fizetéséről, a jegyzőkönyvet és a kimutatásokat felterjesztették a helytartósági osztályhoz. Az indoklásban a következők szerepeltek: Gyula három – magyar, német és oláh – részből áll, melyek közül a magyar és az oláh rész a kezdetektől egy politikai községbe volt szervezve, a német rész eddig önálló politikai községet alkotott. A telepítés óta az eredeti állapot lényegesen megváltozott, a német telepesek felvették a magyar szokásokat, s többségük jobban beszéli a magyar nyelvet a németnél. A Körös egykori határfunkciója – a meder feltöltése folytán – megszűnt, a városrészek lakossága a költözéseknek köszönhetően heterogénné vált, így Németgyulát sokkal inkább Magyargyula elővárosának kell tekinteni, mintsem önálló településnek.

 

Augusztus 20-án kinevezték az egyesített Gyula város tisztikarát, polgármesterré Brudkovszky Györgyöt tették. 160 évvel ezelőtt, 1857. október 1-én 10 órakor a felesketéssel megkezdte működését az új tanács és a községi választmány, hamarosan elkészült Gyula város pecsétje és a házszámozást is egységesítették, Németgyula és Magyargyula pedig végre egyesült.

 

A térképek forrása: Hungaricana

Fotók: OSZK, Tóth Ivett, Hungaricana, Gyula város története

A visitgyula ajánlatai