hu-ro-en

A nyugalom szigete

2018.08.29.

A Páva tanya

 

A 2008 óta üzemelő Páva tanya igazán különleges színfolt a gyulai szálláshelyek tengerében. Az 1 hektáros birtok – ahogyan vendéglátóink, Valastyán Pál és felesége Marcsi is mondják – Gyula első utcájában található. A tanya éppen a város közigazgatási határán helyezkedik el, a kert végéből már Békéscsaba területére tudunk kilépni. Néhány éve még a National Geographic is írt róluk, a magyarországi tanyavilágot bemutató cikkében.

 

P8260055.jpg

 

Kevesen tudják, de Gyula igencsak kiterjedt, 2.000 lakosú tanyavilággal rendelkezik, a város közigazgatási területe majdnem 256 km2, amivel a 15. legnagyobb Magyarországon. Budapest is csak kétszer ekkora, de Miskolc, Győr vagy Pécs jóval alatta marad. Van mit felfedezni tehát a külterületen is – ebben házigazdáink rengeteget tudnak segíteni –, valódi természetközeli élmény náluk pihenni, annak ellenére, hogy a város karnyújtásnyi távolságra van.

 

P8260042.jpg

 

Ahogyan Pali fogalmaz: „A tanya sokak számára vágyálom, érdeklődés szintjén izgalmas, de inkább véletlenül találnak ránk. Sokan nem tudják, mire számítsanak, elképzelésük sincs arról, milyen egy ilyen hely.” Számukra viszont abszolúte tudatos volt a választás, 10 éve itt élnek már. A birtokon rengeteg az állat, vannak lovak – Pali hintós városnézéseket is tart már egy évtizede –, juhok (rackák), disznók, csirkék, kacsák, libák, pulykák, gyöngytyúkok, pávák és gerlék, sőt egy ideig még szürke marhát is tartottak, de miután tokostól kikapta az egyik melléképület ajtaját, átkeresztelték hajójegyre, és az árából befizettek egy földközi-tengeri utazásra.

 

K_5_3203.jpg

 

„Aki fürdőköpenyben, papucsban akar átsétálni a strandra, az nem ide jön” – mondja nevetve Marcsi. A három pótágyazható, babaággyal is felszerelt szoba 7 fő és egy kisgyermek számára kényelmesen elég, a vendégeket teljesen felszerelt konyha várja. Ha viszont 2–3 fős család vagy társaság jelentkezik, akkor nem szerveznek rá, a többi szobát nem adják ki arra az időre, hiszen számukra fontosabb, hogy aki ide jön, az igazán jól érezze magát. A családias szálláshelyet nem utcanév alapján érdemes keresni, de a Waze simán odatalál, a honlapon és az alábbi beágyazott térképen is inkább GPS koordinátákat adták meg tájékozódási pontként. Paliék természetesen szívesen kimennek az érkezők elé a Gyula–Békéscsaba gyorsforgalmi út mellett álló benzinkúthoz.

 

K_5_3248.jpg

 

A Páva tanyán reggelit is kínálnak (az ára 500 Ft/fő), mindenképp érdemes élni a lehetőséggel, a saját nevelésű disznóból készült, a háznál füstölt kolbász és szalonna remek, a friss tojás íze is sokkal jobb, mint a boltban kaphatóé. A lekvárokat is maguk készítik, saját fáik terméséből, ahogyan a szuper welcome-sütit, no meg a pálinkát is. Minden van, ami egy hangulatos családi vagy baráti nyaraláshoz kell, bogrács, grill és kemence is rendelkezésre áll, sőt, még a jurtában alvást is ki lehet próbálni.

 

tanyasi_szallas_pava_tanya_gyula_105.jpg

 

Tavasztól késő őszig, a fűtési szezon kezdetéig fogadnak vendégeket – előzetes egyeztetés után ezen az időszakon kívül is –, mivel van „rendes” munkahelyük is, és fával tüzelnek. Ez, ha minden igaz már jövőre változni fog, hiszen napelemes rendszert szeretnének telepíteni, elektromos árammal kívánják megoldani a fűtést. Az internet viszont ultragyors (optikai kábelen jön), és van WiFi is, nem egy olyan vendégük akadt, aki szabadsága alatt a kertjükből dolgozott.

 

K_5_3215.jpg

 

A Páva tanya minden tekintetben más tehát, mint a többi szálláshely, ezért is lehet olyan sok visszajáró vendégük – idén volt olyan család, amelyik háromszor jött. A házigazdák szívesen töltik együtt az időt azokkal, aki igénylik, jól ráéreznek, ki mit szeretne. Nem túlzás, náluk 3 perc alatt többet lehet beszélgetni a vendéglátóval, mint egy szállodában egy egész hét alatt. A vendégek persze be-benéznek a városba, de jellemzően rengeteg időt töltenek a pazar kertben, élvezve a csendet és a természetet. A gyerekek számára pedig hatalmas élmény, hogy Palival együtt etethetik a népes állatseregletet.

 

 

Fotó: Pénzes Sándor

A visitgyula ajánlatai