hu-ro-en

Megújul az Erkel tér

2020.11.05.

Méltó környezet

 

P1000715-nyito.jpg

 

Július 21-én rakták le a megújuló Erkel Ferenc tér alapkövét, a munka pedig hamarosan véget ér: előreláthatólag november 7-én adják át a felújított, megszépített és némiképp átalakított teret a nagyközönség számára. A részletekről Bozó András építésszel, a tér tervezőjével beszélgettünk.

 

A felújítás a Zöld város kialakítása Gyulán című pályázat részeként valósul meg, ennek kapcsán megújult a Petőfi tér egy része és a Jókai utca egy szakasza is.


– Ezeken a területeken megújul a teljes zöldfelület, illetve a régi térburkolatok újakra lettek cserélve, mindennek pedig központi eleme az Erkel tér – mondta Bozó András.

 

DJI_0141.jpg


Kiemelte, hogy az Erkel-hagyaték óriási, átszövi a hétköznapjainkat és ünnepeinket is, mindennek pedig méltó környezetet kellett teremteni.


– Amikor anno felállították a szobrot, akkor még nem volt parkosítva a Petőfi tér felülete, egy nagy, egybefüggő, kiskockaburkolatú piactér volt – tette hozzá, majd elmondta, hogy a munkálatok megkezdésekor meghatározták, hogy melyek azok az értékes növények, amelyeket meg kell tartani és melyeket kell kivágni. A felújítás során összesen egy tucat növényt vágtak ki, de több mint háromezret elültettek.


Az Erkel tér egy versenyzongora formáját ölti fel a munkálatok után – Bozó András szerint ez egy szerencsés véletlennek köszönhető –, ennek a súlypontjában áll Erkel Ferenc szobra, amelyet régen egy gránittalapzat, egy virágágyás és egy kerítés vett körbe, ezt később gyöngykavicsra cserélték, a kerítést pedig eltávolították. A korlátot most visszaállították, az elkészítés során a régi kerítés darabjait használták fel, illetve az új talapzat elemei is az egykori gránitdarabból lettek kivágva.

 

DJI_0172.jpg


– A szobor általában központja valaminek, olyan, mint a foglalatban a drágakő. Mondhatjuk azt, hogy a világmindenség részei vagyunk és ez a körszimbolika, amely a szobor körül van, az a világmindenséget, az univerzumot jelképezi, de akár azt is, hogy az egy glória.


Mint mondta, a szobor körüli gránitburkolatot tizenhat szegmensre osztották fel, hiszen a Himnusz kottája négy sorból áll, soronként négy ütemből, összesen tizenhat ütemosztó van benne. A burkolatba világító kockaelemek kerültek, amelyek a Himnusz kottáját jelenítik meg, ezt „Himnusz-csillagképnek” nevezték el.


A köríves gránitburkolatot egy közlekedőfelület veszi körül, amely – ha a Petőfi tér irányából nézzük – egy angyalt formáz meg.

 

P1004827.JPG


Erkel Ferenc volt az első magyar sakkegylet megalapítója – tudtuk meg Bozó Andrástól, így természetesen erről is szerettek volna megemlékezni, ezért a versenyzongora egyik billentyűjébe került egy kandeláber, amelyen kialakítottak egy sakkasztalt, mellé két padot is kihelyeztek.


A rekonstrukció része az Esze Tamás utca is, ahol parkolókat alakítottak ki, új járdát kapott a református parókia és templom előtti szakasz, valamint az Petőfi tér egy része – itt fejlesztették az esővíz elvezetését is –, valamint új díszkivilágítást kap a reformáció emlékoszlopa.

 

Fotók: Jobbágy Zoltán és Bujdosó Szabolcs


A visitgyula ajánlatai