hu-ro-en

Túra Arany és Ady nyomában

2018.08.21.

Kirándulás Nagyszalontára és Nagyváradra

 

Gyulával kapcsolatban nem ritkán szoktunk azon élcelődni, hogy meg kellene változtatni a település szlogenjét arra, hogy „messze a legjobb”. Mert valljuk be – főleg a 44-es út jelenlegi állapotát ismerve –, nem olyan egyszerű eljutni ide. De, ha már megtettük, miért is ne mennénk kicsit tovább? A határ túloldalán ugyanis, alig egy órányi autóútra, két nagyváros is található: Arad és Nagyvárad. Mindkettő a magyar történelem fontos helyszíne, így itt is, ott is rengeteg az érdekesség és a műemlék. Persze üdülés alatt – teljesen érthető módon – nem igazán szeretünk bajlódni a szervezéssel, a látnivalók feltérképezésével, az információk beszerzésével, de esetünkben erre nincs is szükség, hiszen garantált programjaink körében mindkét helyre kínálunk szervezett városlátogatást. Az aradi programról korábban már esett szó, most nézzük, mi fér bele a nagyváradi kirándulásba?

 

 

A jelentkezők számától függően kis- vagy nagybuszos túra, melyre szerda délután 3-ig lehet jelentkezni, minden csütörtökön reggel 8-kor indul a Tourinform elől. Beszállás után egyből a lényegre térünk, idegenvezetőnk, Kocsis János út közben röviden bemutatja Békés megye és Gyula történetét, megismerhetjük a három, az Erdélyi-szigethegység felől érkező Körös kialakulásának legendáját, a környék ősi településeit, Békést, Dobozt, Méhkeréket és Sarkadot, a sarkadi református templomtorony különös történetét és még Csörsz árkáról is hallhatunk.

 

szalonta_107.jpg

 

A határátkelés után Nagyszalontát célozzuk meg. A közel 60%-ban magyarok lakta 17 ezres településről, még ha nem is vagyunk hatalmas irodalmárok, egyből be kell ugorjon Arany János neve. A telelpülés leghíresebb szülötte, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja előtt tiszteleg Románia legrégebbi magyar irodalmi múzeuma, az Arany János Emlékmúzeum. A kiállítóhelyet gyakorlatilag a költő fia, László alapította azzal, hogy a szülővárosának ajándékozta apja bútorait, ruháinak és könyvtárának jelentős részét. A múzeumot 1899-ben költöztették mai helyére, a Csonkatoronyba, melyet 2018-ban szépen felújítottak. A kirándulás árában benne foglaltatik a belépő, ha pedig valaki még több Arany-emlékre vágyik, van lehetőség az Arany-porta megtekintésére is (5 Lei a jegy ára, melyet a helyszínen kell kifizetni).

 

szalonta_113.jpg

 

 

Miután elhagytuk Nagyszalontát, nagyjából háromnegyed órányi buszozás vár ránk, amíg eljutunk a Körös-parti Párizsnak is nevezett Nagyváradra. A Sebes-Körös partján fekvő, kétszázezres lélekszámú település lakosságának jelenleg 28%-a magyar nemzetiségű, de múltja számtalan magyar vonatkozású emléket őriz. Váradon már a XXI. században is földvár állt, monostorát Szent László király alapította, a településen ma nem kevesebb, mint 30 templomot találunk. A középkorban rendkívüli jelentőséggel bírt a nagyváradi humanista püspökök tevékenysége: könyvtárat, csillagvizsgálót építettek. Ez utóbbit Vitéz János váradi püspök 1455-ben alapította, itt adták ki a Tabula Varadiensist, mely sokáig a csillagászat tudományának egyik legfontosabb kézikönyve volt, még Kolombusz hajóján is volt belőle egy példány, amikor útnak indult Amerika felé.

 

nagyvaead_131.jpg

 

Nagyváradon a székesegyház, a püspöki palota, a Kanonok-sor és az Ady Endre Emlékmúzeum kihagyhatatlan látnivaló, az utóbbiba szóló belépőt a program ára szintén magában foglalja. A belváros épületei – a Stern-palota, a Moskovits-palota, a Rimanóczy-palota, a bazár, a színház, az Astoria, a városháza, a Fekete Sas palota – lenyűgözőek, a körsétán ezek mellett útba ejtjük Ady és a Holnaposok szoborcsoportját, a Sebes-Körös hídját, a Szent László templomot, a „Holdas” templomot és a neológ zsinagógát, majd busszal megyünk tovább a várhoz. A palotarészeket és a csillag alakú, öt olaszbástyával ellátott várat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette a XVII. század elején – a korábbi erődítményt a tatárok elpusztították –, a középkori gótikus székesegyház királyok és királynék nyugvóhelye volt. A 2015-re befejeződött felújítás során a várban, mely nyolc épületből áll, összesen 468 termet alakítottak ki 25.380 m2 területen. A múzeum megtekintése fakultatív.

 

nagyvaead_135.jpg

 

Az utolsó helyszín után, délután négy óra magasságában indulunk hazafelé, magyar idő szerint este hatra érünk vissza Gyulára. Az egész napos program ára 13.400 Ft/fő, Visit Gyula Carddal viszont 25% kedvezmény jár. A díj magába foglalja az Arany János Emlékmúzeumba és az Ady Endre Emlékmúzeumba szóló belépő, valamit az utasbiztosítás árát is. A részvételhez érvényes személyi igazolvány, vagy útlevél szükséges.

 

Fotók: Pénzes Sándor

A visitgyula ajánlatai