hu-ro-en

Glória Apartman

2016.09.16.

Kedvező áron a fürdő közvetlen közelében


IMG_0242.jpeg

 

Illichné Rózsi néni nem ma kezdte a szakmát, 1994 óta fogad vendégeket fia egykori házában, a Szent László utca 3. száma alatt található apartmanban. Az épület azóta sokat változott, de a helyszín ugyanaz, ahogyan a kettős jelentéssel bíró név is.

 

– Az apartman a bútorokról kapott keresztséget – minden szobát a Glória bútorcsalád tagjaival rendeztünk be –, de azért minden évben legalább kétszer elmegyek a templomba, hogy megnézzem Máriáét is – meséli mosolyogva.

 

IMG_0202.jpeg

 

Ahogy elmondta, a kezdetekkor még leginkább német vendégei voltak, hiszen Gyula fontos találkozási pont volt a határ által kettévágott Németország keleti és nyugati felében élő családok tagjai számára. Sokszor 4–6 hétre is kivették az egész ingatlant, amit általában a tehetősebb nyugati rokon finanszírozott.

 

A kilencvenes években nagyjából negyedannyi szálláshely volt a fürdővárosban, mint ma, és évekig 250 forintot kértek egy éjszakára a vendégektől, majd minden szálláshelyen. A németek helyét aztán az egykori Jugoszlávia területéről érkező turisták vették át, ma pedig leginkább romániai látogatók járnak hozzá.

 

IMG_0189.jpeg

 

– Idén szinte több román vendégünk volt, mint magyar. Leginkább Temesvárról, Kolozsvárról, illetve Bihar megyéből fogadtunk vendégeket, a belföldiek leginkább Budapestről, Debrecenből és Szegedről jöttek, de volt, aki Győrből vagy Sopronból érkezett.

 

A Glória Apartmanban sok a visszatérő vendég, gyorsan telnek a szobák, érdemes időben foglalni. Kimondottan kedvező árúnak számít, két vendég – szobától és szezontól függően – 6–7.000 forintot kell, hogy fizessen egy éjszakára. A fürdő nagyon közel van, az Élővíz-csatornán átívelő fahídig mindössze 150 métert kell sétálni.

 

IMG_0136.jpeg

 

Ahogyan Rózsi néni fogalmazott – az apartman nem ötcsillagos, de az ára is olyan. Persze nem kell megijedni, a szálláson nagyon is látszik, hogy a tulajdonos rengeteget foglalkozik vele. Gyönyörű a kert, lehet bográcsozni, grillezni, vagy csak gyönyörködni a virágokban.

 

Három apartman található az épületben, külön-külön bejárattal. Mindegyikhez saját fürdőszoba és konyha tartozik, mindegyikben van hűtő, mikró, kávé- és teafőző, gáz- vagy villanytűzhely, edények, poharak, vasaló és TV. Reggeli nincs, de a hozzá járó vendégek nem is igénylik.

 

IMG_0110.jpeg

 

– Korábban minden reggel 6-kor elmentem a boltba, hogy a lehető legfrissebb reggelit tehessem az asztalra, de az utóbbi években már szinte senki nem kért ellátást. Azért egy finom kávéval vagy üdítővel minden nap megkínálom a vendégeimet a kertben – meséli Rózsi néni.

 

Ha tehát valaki megfizethető árú, barátságos és családias szálláshelyet keres a fürdő szomszédságában, mindenképp érdemes egy próbát tennie az apartmannal, ha pedig már ott jár (főleg, ha szereti a jó sztorikat), javaslom, hogy üljön le kicsit beszélgetni a házigazdával is, nagyon megéri!

 

Szállásfoglalás a Glória Apartmanban.

 

A Glória Apartman gyermek- és állatbarát szálláshely, Visit Gyula Cardot is elfogadnak.

 

 

Fotók: Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai