hu-ro-en

A régi Komló

2017.04.15.

A legcsinosabb és legmagasabb

 

Ma a Komlót (tegyük is hozzá egyből: nagyon helyesen) mindenki a mozi melletti szállodával azonosítja, de nem mindig volt ez így. Eredetileg ugyanis az egy számmal odébb, a Hétvezér utca és a Béke sugárút sarkán álló épületet nevezték így. A ház 1884-ben épült – akkor még földszintes kivitelben –, ifj. Kohlmann Ferenc kereskedő megrendelésére, ahogyan ez a Békés 1884. december 7-i számából is kiderül.

 

kiskomlo_1891.jpg

 

„A „Komló“ vendéglő városunk legcsinosabb és legmagasabb földszinti épülete teljesen elkészült és elegáns felszereléssel rendelkezésére áll a helyi és vidéki nagyközönségnek. A teljesen új épületrész egy étteremből és egy kávéházból áll, mindkettő magas, világos és tágas terem, fő előnyük, hogy igen jó ventillátióval bírnak, mely a nagy füstöt és gőzt teljesen kizárja. A háztulajdonos Kohlmann Ferencz kereskedő úr megérdemli, hogy nyilvános elismerésben részesítsük ama nem csekély áldozatkészségért, amellyel városunkat egy igazán monumentális épülettel gazdagította. A kávéházzal párosult vendéglő bérlője Huszka János úr e minőségében széles körben annyira előnyösen ösmeretes, hogy éppen nem igényli a reklámot, meg is vagyunk győződve, hogy régi hívei mellé rövid idő alatt egészen új vendégeket is fog toborzani a városunkban most már helyiségre nézve is bármelyikkel jogosan versenyző új vendéglő.”

 

A toborzás jól mehetett, hiszen a kávéházra néhány évvel később emeletet húztak, amiben 18 vendégszobát alakítottak ki. A bővítés oka valójában a város egyetlen szállodájának, a 10 szobás Korona vendéglőnek a bezárása volt, melybe 1889-ben beköltöztették a frissen alakított pénzügyi igazgatóságot. Az épületet Scher Konrád építőmester 1890-ben fejezte be. A szálló 1908-ig maradt Kohlmanné. Az új tulajdonosok – Fischl Jakab és fiai – pedig 1911-ben nekiláttak a ma Komlóként ismert ingatlan kialakításának, de erről majd máskor.

 

IMG_9271.jpg

 

A régi Komló (mint épület) a legutóbbi időkig a vendéglátáshoz kötődött, sokáig Rock Caféként üzemelt, majd egy bérlő- és névváltás után, szépen felújítva, Mérges Koboldként folytatta és fejezte is be sajnos pályájának ezt a szakaszát. Jelenleg a Vodafone gyulai üzlete található benne.

 

 

Fotók: Gyula város története és Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai