hu-ro-en

Belépő a csúcsgasztronómiába

2019.03.25.

Hungarian Spirit – Magyar Pálinka Válogatás

 

Ha csak annyit írunk le, hogy idén 1.182 mintát neveztek be a Gyulai Pálinkafesztivál keretein belül meghirdetett Brillante – 2019 Pálinka- és Párlatversenyre, már abból is egyértelmű: a verseny megint szintet lépett. A Lovassy György (okleveles élelmiszeripari mérnök, pálinka sommelier, a Destillata és más nemzetközi versenyek magyar zsűritagja, hivatalos pálinkatréner és -bíráló, a KOTHE cég hivatalos magyarországi képviselője) vezette 24 fős érzékszervi zsűri elképesztő munkát végzett napokon át. Profizmus volt itt minden szinten, számítógépes rendszer segítette az értékelést, persze a bírálók már az illat alapján azonnal kiszúrták, ha valami nem ütötte meg a mércét. Ők már tudják, hogy ki lesz a gazdája az idei verseny 8 fődíjának és a bronz, ezüst, arany és champion minősítéseknek.

 

K_5_2032a.jpg

 

Van viszont egy olyan fejlemény, aminek köszönhetően a Brillante egy teljesen új irányba is elmozdulhat. Ez pedig a Hungarian Spirit – Magyar Pálinka Válogatás 2019 nevet viselő elismerés bevezetése. A díjat a 2016-ban megalakult Pannon Gasztronómiai Akadémia (PGA) tagjai ítélik oda, a szakmai szervezet ugyanis stratégiai partnerként állt a Brillante – 2019 mellé. Aki követte az elmúlt évek történéseit a magyar gasztronómiában, erre biztosan felkapja a fejét, ha viszont a szervezet neve önmagában kevés lenne ehhez, akkor segítségképpen szolgálhatunk még néhány adalékkal. A PGA alapítói mindannyian a szakma meghatározó személyiségei, céljuk nem kevesebb, mint hogy világszínvonalúvá emeljék a magyar gasztronómiát. Elég jól haladnak e téren, hiszen olyan éttermek tulajdonosait találjuk meg köztük, mint a Costes, a Kistücsök, a Borkonyha, az Arany Kaviár vagy a Bock Bisztró. Nem túlzás, ez a hazai vendéglátás teteje, szakértelem, Michelin-csillagok és csúcsgasztronómia. A pálinkának meg pont itt lenne a helye.

 

K_5_2087a.jpg

 

Ahogyan a Kistücsök tulajdonosától, Csapody Balázstól megtudtuk, abban a PGA tagjainak körében teljes az egyetértés, hogy a pálinka nemzetközi ismertségre méltó termék, egy olyan dolog, amire igazán büszkék lehetünk. Ezért is álltak mellé a rendezvénynek. A végül 6 pálinkát magába foglaló szelekciót Csapody Balázs mellett nem kisebb szaktekintélyek válogatták össze, mint a Costes és a Costes Downtown ügyvezetője, Lexa András (mindkét étterem Michelin-csillagos), a szintén Michelin-csillaggal elismert Borkonyha sommelier-je, Juhász Krisztián, a közel 50 éves szakmai múlttal rendelkező Bíró Lajos, aki a Bock Bisztró és a Vendéglő a KisBíróhoz séfje is egy személyben, illetve a Manuel kávéit Magyarországon forgalmazó Laczó Csaba.

 

K_5_2108a.jpg

 

Azt már a Pálinkafesztivál igazgatója, Bora Imre árulta el nekünk, hogy nem csak fantasztikus, de igencsak tanulságos élmény is volt a közös zsűrizés. A PGA képviselői ugyanis máshogyan kóstoltak, mint a pálinkabírálók. Náluk egyből megjelentek a párosítások, azaz abban gondolkodtak, hogy az adott ital milyen ételhez illik, hol lehetne a helye egy menüben. Ez egy olyan szempont bevezetését tenné lehetővé a bírálati rendszerben, ami határozottan megkülönböztethetné a Brillantét a többi pálinkaversenytől. Ez persze nem csökkentené a jelenlegi bírálati metódus precizitását, inkább egy másfajta minőséget hozna be az értékelésbe.

 

K_5_2062a.jpg

 

A szakmai zsűri egyik tagja rajzolta fel érzékletesen a következő párhuzamot: „majdnem olyan a bírálat, mint egy divatbemutató: a kifutón ott vannak a csodás hölgyek a legkomolyabb ruhákban, de ezeket a ruhákat senki sem veszi meg, hiszen nem a hétköznapoknak szólnak”. Valóban hasonló a helyzet, a szakmai értékelés vitán felül pontos és részrehajlásmentes – ahogyan ezt Csapody Balázs is elismerően erősítette meg –, viszont a PGA-féle megközelítés az élvezeti értéket és az ételekhez való illeszthetőséget is képes lenne kifejezni. Ez pedig rengeteget segíthetne a pálinka nemzetközi térnyerésében, ugyanis sokkal értelmezhetőbbé tenné ezt a nemes italt nem csak a szakma, de a nagyközönség számára is.

 

K_5_2112a.jpg

 

Adja magát a kérdés: hogyan profitálhatnak ebből a főzdék a gyakorlatban? A Hungarian Spirit – Magyar Pálinka Válogatásba bekerült pálinkákat a PGA teljes tagsága számára be fogják mutatni, és az Akadémia külföldi rendezvényein kóstoltatják. Hogy egy példát is mondjunk ez utóbbira: a jövő októberben kezdődő, Dubaiban megrendezésre kerülő Expo 2020 magyar pavilonjában is ott lesznek a Brillante – 2019 díjazott párlatai, ami azért nem kis szó. Van tehát miért izgulni az április 12-i eredményhirdetésig!

 

Fotók: Pénzes Sándor

A visitgyula ajánlatai