hu-ro-en

Gyula (kul)túra

2020.08.31.

Fedezd fel a fürdővárost

 

_DSC7185nyito.JPG

 

Meseszerű, feladványokkal fűszerezett térképek vezetik végig a játékosokat Gyula főbb látványosságain – így jellemzi a fürdőváros új attrakcióját, a Gyula (kul)túra elnevezésű városfelfedezős játékát Molnár Éva.


Éva külföldön élt, amikor pedig hazatért eldöntötte, hogy szeretne létrehozni valami egyedit, valamint egy olyan dolgot, amely közel áll a szívéhez.


– Nagyon szeretem a szülővárosom, így ezáltal már adott volt, hogy bármit is csinálok, az mindenképpen Gyulával álljon kapcsolatban – mesélte. – Egész életemben szerettem festeni és rajzolni, így a másik fő szempont az volt, hogy olyan dolog legyen, amelyben tudok kreatívkodni.

 

_DSC7178.JPG

 

Kreativitás pedig tényleg van a kezdeményezéseben, hiszen Éva alkotta meg a logót, illetve a játék térképét is, amelyet értelemszerű okokból nem fotózhattam le, de rápillantva valóban úgy érzi az ember, hogy egy mesébe csöppent.


Kiemelte, hogy Gyula egy olyan város, ahol a városvezetés és a turisztikai szektorban dolgozók is szívesen fogadják az új ötleteket, így mindenhol pozitív és segítőkész emberekkel találkozott.


A nagyjából kétórás, közel három kilométeres távú túrára az érdeklődők a gyulakultura.hu oldalon jelentkezhetnek, a játék pedig teljesíthető egyedül, párban vagy családostól, minden esetben elegendő egy megrendelés.

 

_DSC7176.JPG


Évától megtudtam, hogy a játék a Világóránál elhelyezett, széfekkel felszerelt állványtól indul. A résztvevők a jelentkezés után kapott kóddal nyithatják ki a saját széfjüket, abban találnak két borítékot, majd indulhat is a kalandos felfedezés.


Mint mondta, az állomások összeállítása során az volt a célja, hogy a túrázók érintsék város főbb nevezetességeit, de azt sem szerette volna, ha keresztbe-kasul járják be Gyulát, így a résztvevők egy körívet leírva érkeznek meg a célállomáshoz.


– A feladványok egyszerűek, az állomásokon könnyen megtalálható az adott megoldás. A túra lényege, hogy a családok egy kellemes séta során felkeressék Gyula főbb látványosságait, közben pedig egy közös játékban vegyenek részt.

 

_DSC7181.JPG


Az ötletgazda azt is hozzátette, hogy a feladványok megoldása közben egy kód részeinek összegyűjtése a cél, amelyet a végállomáson kell felhasználni, hogy a játékosok hozzájuthassanak a teljesítésért járó ajándékhoz. A térképek hátulján egy bónusz feladatot is találnak a résztvevők, ennek nyerteseit bizonyos időközönként sorsolják ki.

 

– Több mint egy hónapja indult a játék, azóta ötven-hatvan játékos volt, akik mind sikeresen teljesítették a túrát, összegyűjtötték a célállomáson felhasználandó kódot. Leginkább turisták játszottak, de néhány helybéli család is részt vett a programon. Eddig nagyon pozitívak a visszajelzések – összegezte a tapasztalatait Molnár Éva.

 

 

Fotók: Tóth Péter

A visitgyula ajánlatai