hu-ro-en

Ízzel, lélekkel

2019.01.24.

Sajtótúra a Gyulahúsnál

 

Nézzük a tényeket – mégiscsak az a legtisztább! A 2012-re felszámolásig jutó, egykor szebb napokat is megélt Gyulai Húskombinát hamvaiból újjáéledő Gyulahús Kft. olyat tett az elmúlt hat évben, amire kevesen számítottak, megmutatta, hogy egy önkormányzati tulajdonban lévő húsipari cég is képes nagy dolgokra – folyamatosan nyereségesen működik.

 

49.jpg

 

Az első év 3,8 milliárd forintos árbevételét 2017-re 5,7 milliárdra növelte, és az előzetes adatok szerint 2018-at várhatóan hatmilliárd forintot meghaladó forgalommal zárta. Ez azt jelenti, hogy a felszámolásból megmentett gyár hat év alatt több mint 50 százalékkal tudta növelni az árbevételét. Ennek ellenére, meglepő módon viszonylag kevés figyelmet kap a hazai médiában.

 

45.jpg

 

Lehet, hogy a pozitív hír nem hír, de ez még sincs így rendjén, gondolhatta a cég vezetése, úgyhogy nekiláttak, hogy összehozzanak 2019 elejére egy komolyabb gyulai sajtótúrát. A résztvevők listája igencsak jól alakult, itt voltak és hírt adtak a cégről a jelentősebb ágazati médiumok képviselői, a gasztroportálok (Dívány, Mindmegette) újságírói és az olyan meghatározó oldalak tudósítói, mint az Index, az Origo, a Magyar Idők vagy a Világgazdaság. A cikkekből kiderült, igencsak meggyőzően sikerült a bemutató, végre az a téma, ami jól megy.

 

36.jpg

 

Ismerve a Gyulahús munkatársainak hozzáállását, ezen nincs sok csodálkoznivaló. Ha például Hajduk Zoltán, az üzem vezetője elkezd mesélni a kolbászokról, abból egyértelműen kiderül, itt bizony szerelem van, nem pusztán szaktudás – persze abból is akad bőven, nyugalom. Az meg a vendégek számára csak hab volt a tortán, hogy a kolbászkészítés titkai és a cég eredményei mellett azt is megtudták, milyen is az igazi gyulai vendégszeretet.

 

20.jpg

 

Megnézték a várat, kolbász gyúrtak Hajduk Zoltánnal, pogácsát szaggattak Brindás papával, megkóstolták a Gyulai Pálinka Manufaktúra díjnyertes párlatait – Fabulya Attila, a kóstolóház vezetője igencsak kitett magáért –, és Jakucs Levente főzőmester segítségével megismerkedtek a Viharsarki Sernevelde söreivel is. Másnap pedig Gila Éva kíséretében bejárták a Gyulahús üzemét, ahol kiderült, hogy a Gyulai miért is tud több lenni, bármelyik más kolbásznál. Érdemes végigolvasni, mire jutottak!

 

08.jpg

 

A Gyulahús sajtótúrája kapcsán készült cikkek a médiumok neveire kattintva olvashatóak el.

 

Fotók: Rusznyák Csaba, Horváth András

A visitgyula ajánlatai