hu-ro-en

Ládarejtés a Csigakertben

2018.12.19.

Gyulai Lábnyomok 2.

 

A geocachingről készített legutóbbi cikkből már kiderült, hogy a ládázás igencsak jó móka, de arra is kíváncsiak voltunk, mi a helyzet a másik oldallal, azokkal, akik kiválasztják, hová is kerüljön egy-egy kincseket rejtő doboz. Ősz vége felé lehetőségünk nyílt arra, hogy erről Eszéki Gergővel, a Gyulai Lábnyomok alapító-ötletgazdájával beszélgessünk kicsit, sőt el tudtuk kísérni egy ládakihelyezésre is.

 

K_5_5685a.jpg

 

Gergő kapcsolata a geocachinggel Norvégiában kezdődött. Amikor 2–3 éve raktárosként dolgozott a skandináv országban, a főnök fia magával vitte egy ládakereső túrára. – Norvégiában nagyon sokan geoládáznak. Ez a játék olyan helyekre is elvisz, ahová nem mennénk el, könnyebben fel lehet fedezni a segítségével a vidéket, megtalálni a kevéssé ismert szépségeket – meséli Gergő. – Svájcban (ott is dolgozott – a szerk.) olyan dolgokat ismertem meg, amiket soha nem gondoltam volna, a végén szinte többet tudtam a környékről, mint a helyiek.

 

K_5_5679a.jpg

 

– A rejtés viszont teljesen más világ – fűzi hozzá, – miután kiválasztunk egy megmutatni kívánt helyet, mi se tudjuk sokszor pontosan hová dugjuk el a ládát, legtöbbször a helyszínen derül ki, mi a megfelelő rejtek. Először is kell egy kezdeményezés, egy koncepció. Például: szeretnénk bemutatni a gyulai hidakat (ez egy létező útvonal – a szerk.). Aztán felmérjük: milyen lehetőségeink vannak, mit tudunk megvalósítani? Figyelni kell, hogy az, aki nem ládát keresni indult, ne találja meg – ezért is írjuk bele, hogy ez egy játék része, és ezért tesszük bele a ládákba az e-mail címünket is – magyarázza. – Van, amikor a kiválasztott helyszínen spontán jön az ötlet, a Harruckern téren például egy információs tábláról ugrott be, ez remek rejtekhely lenne.

 

K_5_5670a1.jpg

 

A magyar oldalon van egy szabály: 75 megtalált láda után lehet rejteni, a nemzetközin nincs ilyen, bár Gergő a maga 409 találatával már igazi profinak számít. Van viszont néhány olyan funkció, ami a geocaching.com-on csak prémium előfizetéssel érhető el. Az alap ingyenes, de az extra költség se veszélyes: 10 € 3 hónap, 30 € egy év. Ha ennyit rászánunk a dologra, hozzáférhetővé válnak többek között a 2,5-es nehézség fölötti ládák, az offline mód és a kedvenc helyek funkció is.

 

K_5_5700aa.jpg

 

–  Egy csigakerti helyszín már régóta tervben volt – meséli Gergő –, ez a park gyönyörű, meg kell mutatni, viszont nehéz elrejteni a ládát, mert rendszeresen takarítják a környéket. Minden avartalanítás után ki kell járni, leellenőrizni, meg van-e még a doboz. Most kicsit beégtünk – mondja nevetve –, nem fért be a láda az előre kitalált helyre, de találtunk egy másik rejteket, betartva a fontos szabályt, hogy két láda nem lehet 160 méteren belül.

 

K_5_5703aa.jpg

 

A Csigakertben a Gyulai Lábnyomok 19. ládája került telepítésre, összesen 519-en bukkantak rá valamelyik korábbi kihelyezésükre és 47 esetben vallottak kudarcot a keresők. A három legnépszerűbb rejtekhelyük a Szent Miklós park, a Bodoky híd és a kikötő, annak ellenére, hogy ez utóbbi már csak a prémium változatban érhető el.

 

Fotók: Pénzes Sándor

A visitgyula ajánlatai