hu-ro-en

Gyűjtöttem volna inkább bélyeget…

2017.11.27.

És hogy lesz ebből pálya?

 

Nem titok: a sportolók élete általában nem lányregény, iszonyat sok munkát kell befektetni ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények. Sőt, olykor még az is előfordulhat, hogy a megfelelő körülmények megteremtése is felér egy komolyabb edzőtáborral. A nyári Ride Zone kapcsán már lelkesen emlegetett, Kempf Zozó és társai alkotta gyulai BMX-es társaság pont e célból kezdett igencsak húzós projektbe. Talán ők maguk sem gondolták, hogy mekkora meló lesz a Békésen, a sporttelepen rozsdásodó, egykor szebb napokat megélt extrém park elemei közül Gyulára szállítani, ami menthető, persze van, amikor jobb az édes tudatlanság…

 

IMG_9245.jpg

 

A srácok által használt gyulai park teljesen rendben van ugyan, de mérete és alkotóelemei miatt komolyabb versenyekre való felkészülésre nem igazán alkalmas. Adta magát a helyzet – ha már a békési pályát úgysem használják, jobb lenne megmenteni az enyészettől a javát, hazahozni és felújítani az elemeket, ezekkel bővítve a gyulai létesítményt. A békési önkormányzat illetékesei nagyon nyitottan álltak a megkereséshez (hálás köszönet érte!), az ötlet megszületése után néhány héttel a gyulai különítmény indulhatott is a darabokért.

 

IMG_9290.jpg

 

Szerencsére legalább az időjárás kegyes volt hozzájuk, így csak a pálya elemeivel kellett megküzdeniük, de így is durva volt a ligeterdőcske közepén egyesével utánfutóra pakolni a jókora vasakat, majd átrakni őket a telep előtt várakozó trailerre. Az egész napos gürizésnek meglett az eredménye: megérkezett az első 6 elem Gyulára, a felújítás helyszínére. Télen indul a lakatolás, tavasszal a betonozás, nyár elejére (ha minden jól megy) elkészülhet a pályabővítés. Lesz pezsgőzés, ha ezen túl leszünk, az már biztos, de addig is lelkesen követjük a fejleményeket!

 

IMG_9314.jpg

 

IMG_9317.jpg

 

IMG_9349.jpg

 

IMG_9363.jpg

 

IMG_9375.jpg

 

IMG_9396.jpg

 

IMG_9459.jpg

 

IMG_9483.jpg

 

IMG_9600.jpg

 

IMG_9611.jpg

 

IMG_9632.jpg

 

IMG_9661.jpg

 

IMG_9685.jpg

 

IMG_9702.jpg

 

IMG_9710.jpg

 

IMG_0494_kicsi.jpg

 

Fotók: Petróczki Gábor, Kempf Zoltán

A visitgyula ajánlatai