hu-ro-en

Albrecht Dürer

2016.09.05.

Ajtósról Nürnbergbe

 

drer_onarckep_kicsi.JPG

 

Gyulán járva szembetűnő, hogy mennyi mindent neveztek el Erkelről: gimnázium, művelődési központ és zeneiskola is viseli a nevét. Azt mondhatnánk, egyértelmű, hiszen itt született, mi gyulaiak meg igencsak büszkék vagyunk erre, ahogyan illik is, hogy azok legyünk!

 

De miért kapott keresztséget Dürer után egy általános iskola, a nyomda és egy kiállítóterem? Csak nem ő is itt született? Hát nem. Nürnbergben, mint az közismert (legalábbis remélem, hogy az). És itt jön a szokásos „de”.

 

A festő a Családi krónikában a következőképp ír származásáról: „Az idősebb Albrecht Dürer a Magyar Királyságban született az ő nemzetségéből, a nyolc mérföldre Várad alatt lévő Jula nevű városka közelében, egy közvetlenül mellette fekvő Eytas nevű kis faluban, nemzetsége pedig ökrökből és lovakból élt.”

 

IMG_1784.jpeg

 

És valóban, egészen 1566-ig állt egy kis falu Gyula (azaz Jula) mellett, a neve Ajtós (azaz Eytas, és nem azonos Gyula jelenlegi Ajtósfalva nevű városrészével). Lakói leginkább állattartással és ötvösséggel foglalkoztak. A Dürer családnak mindkettőhöz volt köze, az előbbiből szereztek annyi vagyont, hogy a festő nagyapja már a nagy befektetést igénylő luxusipart tanulhassa ki.

 

A Családi krónikában ez is benne van: „Az édesapám apját pedig Anthoni (Antal) Dürernek hívták, ő kisfiúként a fent említett városkába ment egy ötvöshöz, és kitanulta nála a mesterséget. Később egy Elisabetha (Erzsébet) nevű hajadont vett feleségül, akitől egy lánya, Catharina (Katalin) és három fia született. Az első fia, Albrecht (Albert) Dürer, az én szeretett édesapám, szintén ötvös lett, nagy mesterségbeli tudású, feddhetetlen férfiú. A második fiúnak a Laßlen (László) nevet adta, ő szíjgyártó (nyerges) volt. Az ő szülötte az unokafivérem, Niclas Dürer, aki Kölnben él, és ott Niclas Ungernak (Magyar Miklósnak) nevezik. Ő is ötvös, és itt Nürnbergben az édesapámnál tanulta ki a mesterséget. A harmadik fiút Johannesnak (János) nevezte el, őt taníttatta. Utána plébános lett belőle Váradon, több mint harminc évig maradt ott. Albrecht Dürer, az én szeretett édesapám azután Németországba jött…”

 

Az apa pedig a szülőfalu után Ajtósinak nevezte magát, az ajtó németül Tür, amiből jött a Türer, de a „t”-vel volt egy kis kiejtésbeli nehézség, így pedig Dürer lett belőle. Stimmt?

 

Külön köszönet Dusnoki-Draskovich Józsefnek!

 

Dürernek természetesen szobra is van Gyulán, itt:

 

 

Fotók a szoborról: Tóth Ivett

 

Dürer önarcképe – forrás: Sailko

A visitgyula ajánlatai