Az első hétről
Egy hét után még nyilván korai lenne eredményekről beszélni, de tapasztalatok és élmények azért vannak bőven. Az első alkalom mindig izgulós, ha ismeretlen terepre merészkedünk, de a Várfürdőben tényleg nem kell aggódni. Az első, ami szembetűnő, mindenki nagyon kedves és segítőkész, egyszerűen lehetetlen eltévedni!
Egy hét alatt – hogy tényleg hasson a kúra – három kezelési nap a minimálisan ajánlott, ami munka mellett nem egyszerű, hiszen egy alkalom 3–4 órás elfoglaltságot jelent, ha viszont turistaként érkezünk, legalább tartalmasan fogjuk itt tölteni az időnket. A gyógyászati diszpécsernél kezdődik a történet, miután odasétálunk a kezelőlappal, kapunk egy órarendet – tisztára mint az iskolában – de inkább a felsőoktatásra hasonlít a dolog: ugyan a „tantárgyak” adottak, de elég nagy mozgástere van az embernek, el lehet dönteni, melyik nap melyik napszakban szeretnénk felvenni a kezeléseket. Két lehetőség van – vagy felvesszük egyszerre az összeset, vagy csak egy heti programot állítunk össze.
A menetrend a következőképpen alakult: déltől egy óra medencefürdő (maximum 2 x 30 perc – nagyon figyeljünk a javasolt időkeretek betartására!), egy órakor gyógymasszázs, aztán gerinctorna, majd csoportos gyógytorna medencében, utána súlyfürdő, végül interferencia-kezelés. Ezután lehet pihenni, sőt, kell is, ahogyan kiderült… A kezdési időpontokat mindenki nagyon precízen betartja, sehol sem kellett 3 percnél többet várni, ami, ismerve a híres magyar pontosságot, igazán kellemes meglepetés.
A heti kezelések során nem minden alkalommal ugyanaz foglalkozik velünk, így lehetőség nyílik az összehasonlításra. Mindkét eddig megismert masszőr hölgy profi, a kezelőlapon megjelölt területekre koncentrálnak, folyamatosan visszajelzést kérnek, figyelik a reakciókat. Intenzív az élmény, a végére jól eső bágyadtsággal folyik le az ember fia/lánya az asztalról, hogy aztán jól megtornáztassák.
A gerinctorna egy kis tornateremben zajlik, 4–5 fő részvételével, rengeteg nyújtással, jóga-pózokkal, hadd mozogjanak, erősödjenek azok a mély hátizmok. Gyógytornászunk egy alkalom után már mindenkit nevén szólít, odafigyel arra, hogy senki se lazsáljon, aminek meg is lesz az eredménye (másnapra). Az amúgy az eddigi tapasztalatok alapján általánosnak mondható, hogy rendkívül gyorsan személyes – vagy inkább kiscsoportos – élménnyé válik a kúra, a második etapnál már ismerősként köszöntjük egymást a résztvevőkkel és a fürdőgyógyászat munkatársaival is.
A vízi gyógytorna előtt egy gyors tusolás, majd irány a medence. A talaj leejtős – mindenkinek úgy kell elhelyezkednie, hogy a mellkasa közepéig érjen a gyógyvíz – ami kicsit nehezíti a dolgot, folyamatosan egyensúlyozni kell a talpon maradáshoz. Ez van, akinek könnyebben, van, akinek nehezebben megy, főleg, ha előkerülnek a vízi súlyzók is.
Miután kikászálódtunk az egyik medencéből, sétálhatunk át a másikig (nem kell megijedni, ez kb. 8 méternyi távolságot jelent), ahol (elsőre jó eséllyel némi bénázás után) nyakunkra csatolunk egy keretet (nevezzük nyakörvnek), és lógunk 15 percet. A medence közepén egy rámpa húzódik, mellette viszont olyan mély a víz, hogy egy kosárlabdázónak sem ér le a lába. Elsőre elég furcsa érzés ez a lassú himbálózás, másodikra már kevésbé. Azt nehéz elképzelni, hogy van, akinek ez a kedvenc kezelése, de kinek a pap, kinek a papné…
A súlyfürdő végeztével jöhet a fizikoterápiás részleg és az interferencia-kezelés, melynek során a panaszt okozó testtájra elektródákat helyeznek, és 10 percen keresztül bizsereghetünk. A kezelés során a gépet igényeinkhez és tűrőképességünkhöz kalibrálva használják, nyilván nem a fájdalomokozás a cél, ha pedig mégis kellemetlenné válik a dolog, rögtön jön a segítség. Ha ez is lement, még visszamehetünk fürdőzni, vagy csak elnyúlhatunk egy nyugágyon, hogy kipihenjük a nap fáradalmait.
És milyen a másnap? Enyhe, jól eső izomláz, egy kis bágyadtság, de a kellemes fajtából. Valahogy lelassul az ember. Lehet ez lenne az élet normális ritmusa? Reméljük ez is kiderül.
Folytatjuk…
Fotók: Tóth Ivett
