hu-ro-en

Gyulavári Kastély

2016.10.15.

A bio Almásy-kastély

 

IMG_6383.jpeg

 

A Várkertben álló Almásy-kastély márciusi megnyitása óta már két Almásy-kastély is látogatható Gyulán, de ne keverjük össze őket! A Gyulaváriban álló épületegyüttes, hála a Körös- Maros Vidékfejlesztési és  Ökogazdálkodási Alapítványnak, már 2007 szeptembere óta várja a vendégeket. A kétezres évek végére katasztrofális állapotban, az összeomlás határán volt a kúria, csoda, hogy sikerült megmenteni, de nagyon megérte! Nem csak egy jó kis kiállítóhellyel lettünk gazdagabbak, az épület és parkja a gyulavári közösségi élet fontos helyszíne is.

 

A gyulavári kastély 1869-ben került az Almásy család tulajdonába, a birtokot megszerző Almásy Kálmán gróf (1815) örököse, fia Dénes (1863) a lakatlan gyulai kastélyba költözött feleségével, Károlyi Ellával. Dénes 1933-ban hagyta lányára, Jeannera Szigetmajort a rajta lévő kúriával, a gyulavári birtok többi részét pedig a leánytestvérek örökölték.

 

IMG_6377.jpeg

 

Jeanne gróf Pongrácz Jenőhöz ment feleségül, a héttagú család csak nyáron és ősszel tartózkodott a gyulavári kastélyban. Ősszel mindig sok vendégük volt, nagy vadászatokat tartottak a kastélyhoz tartozó, vadban rendkívül gazdag, 200 holdas erdőben. A kastélyt és a birtokot téli időszakban gazdatisztek irányították.

 

A birtokon malom, húsfeldolgozó, szeszgyár és téglagyár is működött, melyek 1945-ben szövetkezeti tulajdonba kerültek. 1948-ig gróf Almásy Ignác utódai birtokolták a kastélyt, 1948-tól az épületet a helyi TSz. irodának és raktárnak használta.

 

IMG_6239.jpeg

 

A kastélyt nem csak a szépen felújított épületek és az 1,8 hektáros park miatt érdemes megnézni, termeiben, hála a folyamatos fejlesztéseknek, többféle tematika mentán összeállított kiállítás is várja a látogatókat. A kiállítást nyitó Himnusz teremben bele lehet hallgatni az európai országok nemzeti himnuszaiba – eredeti és magyar nyelven is. A helyiséget konferenciateremként is használják.

 

A Kohán terem a kastély cselédszárnyában született, Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművésznek állít emléket, akinek édesapja itt volt uradalmi kovács. De nem csak az ő alkotásai, hanem a kastélyban rendezett időszaki képzőművészeti tárlatok is ebben a részben kapnak helyet.

 

IMG_6220.jpeg

 

Továbbhaladva egy hagyományosnak mondható tájház jellegű rész következik: eredeti bútorokkal, jellemző tárgyakkal, népviseletekkel és eszközökkel berendezett szobák sorakoznak egymás után. A környéken élő nemzetiségek mind külön-külön termet kaptak, megismerhetjük a békési románok, németek, szlovákok, szerbek, romák és magyarok életmódtörténetét is.

 

A következő traktus a „fenntarthatósági épület” nevet viseli, a tájhasználatot és a vidék jellemző életvilágát mutatja be diorámák segítségével. Fontos szerepet kapnak a vizek és a halászat, a vadászat és a biogazdálkodás.

 

IMG_6063.jpeg

 

A kápolnában tett rövid kitérő után viszont jött az igazán kellemes meglepetés! Hozzátenném, a kis templomban senki se keressen villanykapcsolót, mert könnyen mellényúlhat, nekem is sikerült egy jóízűt harangoznom… Szóval mire idáig eljutottunk gondoltuk, szép, szép, de már láttunk hasonlót, végül is van néhány skanzen Magyarországon.

 

Aztán kiderült, hogy kiállítás utolsó szakasza már magában megér egy látogatást, főleg gyerekekkel! A legutóbbi fejlesztés során kialakított foglalkoztató termekben találkozhatunk tableten keresztül nézve megelevenedő állatokkal, gyönyörű, élethű gombákkal – melyeket látva még Selmeczi úr is elismerően csettintene – tapintással kell kitalálnunk, mit rejtenek a dobozok és játékokkal tehetjük próbára magunkat: vajon meg tudjuk-e oldani a feladványokat, amikkel egy varjú megbirkózik? Elárulom, nem olyan is olyan egyszerű a dolog.

 

IMG_6367.jpeg

 

A PICK NICK nevű parkban gyulai termékek, házias ízek, igazi különlegességek találhatók egy kosárba gyűjtve, valamint az első magyar biosör is megkóstolható. A gyönyörű parkkal és a játszótérrel együtt egy napot bőven megér a dolog, főleg, ha Gyulavári Kastély által üzemeltetett kisvonatot is igénybe vesszük.

 

A felnőtt belépő 1000 Ft, diákok, nyugdíjasok és pedagógusok 600 forintért mehetnek be, a már említett kisvonatos belépő pedig 1600 forintba kerül. A vonat minden csütörtökön, pénteken és szombaton viszi ki a kastélyba az érdeklődőket, előzetes bejelentkezés alapján.  Bejelentkezni a 06/66 639-632-es és a 06/30 545 4471 telefonszámon lehet, ez a belépőjegy tartalmazza a kiutazást, egy frissítőt, a kastély belépőjegyét, valamint egy városnézést is, a visszautazással egybekötve.

 

 

Fotók Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai