Gyula, a vásárváros
225 évvel ezelőtt, egészen pontosan 1792. október 5-én, fontos, a város fejlődését meghatározó dolog történt: Gyula jogot nyert arra, hogy heti vásárokat tartson. Persze már sokkal régebben rendeztek itt vásárokat, az első kiváltságokat a település még megalapítójától, Károly Róberttől kapta, melyek közül a bíró- és elöljáró-választás joga volt az első és legfontosabb, amit a vásárjog követett. Így válhatott Gyula a vidék központjává. Igaz, még nem volt igazi város, de a település a falvaknál már jóval élénkebb községi életet élt.
Az Anjou-házi uralkodók és a Losonciak alatt jöttek az újabb kiváltságok: az önkormányzat és a vámmentesség. E kettő kellett ahhoz, hogy Gyula valóban várossá fejlődjön. A vásározás az 1500-as évekre szintet lépett, főleg, mivel a lakosság legfőbb foglalkozása az állattenyésztés volt. A lótenyésztés kimondottan nagy hírnévnek örvendett, 1500-ban volt olyan alvárnagy, akinek 100 lova legelt a határban. E mellett Brandenburgi György őrgróf élénk kereskedelmet folytatott az uradalomban összeszedett szarvasmarhákkal. A feljegyzésekből kiderül, hogy ez idő tájt volt már Szent György-napi, pünkösdi Szent Elek-napi vásár is, melyeken több száz marha cserélt gazdát.
Mátyás uralkodása alatt Gyula olyan kedvezményekkel gazdagodott, melyeket egyetlen magánföldesúr sem adhatott: felmentést mindennemű vám fizetése alól, ha saját maguk által készített vagy termesztett javaikról volt szó. Ezzel Gyula a szabadalmazott városok közé emelkedett. A hódoltság alatt a törökök felvirágoztatták a szarvasmarha-kereskedelmet és a keleti árucikkek forgalmát, a kereskedőket pedig fegyveres vitézekkel őriztették a sokadalmakkor. Ekkoriban dívott ugyanis a „vásárütés”, melynek során a fizetetlen katonák rajtaütöttek a kereskedőkön.
A török kiűzése után elnéptelenedett a vidék, 1715-ben az egész megyében nem volt egyetlen piac sem, miután viszont Harruckern János György megkapta az uradalmat, a fejlődés újraindult. A báró a vásártartás jogát 1723-ban szerezte vissza Gyulának, ami jókora gazdasági jelentőséget biztosított a városnak (a szomszédos Békéscsaba 1840-ig nem nyerte el a vásártartás jogát). Kezdetben – az utak hiánya miatt – csak a vízi szállításra volt lehetőség, így a távolabbi községekkel nem igazán volt árucsere. Előbb a Fehér-Körösön, majd 1777-től a Fekete-Körösön is beindult a kereskedelem, főleg tűzifát, szerszámokat és faeszközöket szállítottak, amiknek Gyulán volt a kirakodó állomásuk, itt vásárolt Békés, Csanád és Csongrád megye lakossága, a hegyvidékiek meg itt vették meg tőlük a gabonát.
Három országos vásár volt évente, melyeket a mai Kossuth téren, a külső vásártéren és a vár előtti fapiacon tartottak meg. Hetipiac már Petik idejében (1784) is volt, de ezt csak a már említett 1792. október 15-én megkapott hetivásár-tartási jog szentesítette. Gyula ezzel nagyon fontos kereskedelmi központtá lett, s ezt a szerepét több, mint egy évszázadig meg is őrizte.
Az 1800-as évek végén évente négy országos vásárt tartottak a településen – a pénteki hetipiac mellett – ezek a téli Pál-napi vásár, a pünkösdi vásár, a nyári futó- vagy kisvásár és az őszi kisasszonynapi vásár voltak. A téli vásárok közül volt olyan, amin csak sertésből 100.000 darab cserélt gazdát, és az itteni árakat tekintették irányadónak az egész országban. A békési disznókat Bécsig, Drezdáig, Münchenig, Nürnbergig, sőt, Zürichig is elhajtották a vevők. Tavasszal a marha ment – vásáronként akár 40.000 darab –, míg ősszel a birka – 1855-ben 40 ezret hajtottak fel.
Az egész Alföld itt szerezte be a hegyvidékről származó faeszközöket és az építkezéshez szükséges faanyagot. A Pestről érkező kereskedők négy hétig is itt maradtak, a vásározók száma pedig megközelítette a 40 ezret. Számos feljegyzés maradt fent a XIX. század végéről, melyek szintén ékesen bizonyítják, milyen fontos kereskedelmi központ volt Gyula, de a vasút kiépítése – ami ugye elkerülte a várost – nem igazán kedvezett az itteni vásároknak, a trianoni békediktátum pedig megpecsételte a gyulai vásárok sorsát, de ez már egy másik történet…
Fotók: Nyelv és Tudomány, wikipedia, pinterest
