A hősies gyulai grófnő
Az Almásy-kastély parkjában tervezett gyógyfürdő-építés kapcsán már ejtettünk néhány szót a család egyik utolsó leszármazottjáról, Almásy Denise grófnőről. Almásy Kálmán és Károlyi Ella második gyermeke pártában maradt, de testvérei – az ifjabb Kálmán, Gabriella a „bolond grófnő”, a kivételes szépségnek mondott, 17 éves korában elhunyt Erzsébet és Alajos – sem jeleskedtek az utódnemzésben, így a család fiági leszármazott nélkül maradt.
Denise-t öntudatos, önálló nőnek mondták, ahogyan ez Géra Eleonóra, az Egy grófi család mindennapjai – A gyulai Almásyak címet viselő írásából is kiderül. Arisztokratikus viselkedése mellett leginkább jótékonysági munkáját ismerjük. 1890-ben született, 1914 júniusában ápolónői vizsgát tett, az első világháborúban vöröskeresztes ápolóként dolgozott.
A legnagyobb próbatétel elé egy természeti csapás állította: 1925 karácsonya hatalmas árvizet hozott. A december 18-i mínusz 15 °C-ról három nap alatt plusz 9 °C-ra ugrott a hőmérő higanyszála, az addig hullott nagy mennyiségű hó gyorsan olvadt, és meleg esővel együtt zúdult rá a városra. A Fekete-Körös vize – leszámítva a gyors áradást – rendesen folyt le, de a Fehér-Körös gátrendszere nem bírta a terhelést, három helyen is átszakadt.
Az áradás december 24-re érte el a magyarországi területeket, aznap minden 16 éven felüli férfi a városházához vonult, kapával, ásóval felszerelkezve, hogy segítsen a vész elhárításában, de hiába. A víz előbb a tanyavilágot öntötte el, 16.000 kat. hold termőföld, a nagy uradalmak és közel 300 törpebirtokos tanyája került víz alá, a károsultak Almásy Dénes gyulavári kastélyában és a polgári leányiskolában találtak ideiglenes menedékre.
A hajléktalanná vált lakosok megsegítésére megmozdult nem csak az egész város, de a megye, sőt az egész ország társadalma, és főhősünk, Denise grófnő elnöklete alatt bizottság alakult, mely pénzzel, ruhával, élelmiszerekkel és tüzelővel látta el a rászorulókat. Az elpusztult házak újjáépítését pedig a Vass József népjóléti miniszter által indított, több milliárd koronát hozó segélyakcióból finanszírozták.
Denise-t az utókor mégsem ezért, hanem a Tisza-gyilkosság miatt ismeri. Ahogy Géra Eleonóra írja: a családot (…) rokoni szálak fűzték Tisza István feleségéhez, ezért Denise grófnő gyakori vendég volt náluk. A miniszterelnökre mint atyai barátra, követendő példaképre tekintett, egyesek szerint azonban ez a kapcsolat több volt a barátságnál. Denise a végsőkig kitartott a Tisza-házaspár mellett, s annak ellenére maradt náluk vendégségben, hogy a Hermina úti villa körül a kritikus napokban már valóságos ostromállapot alakult ki, s a világháborús miniszterelnök ellen már több merényletet is megkíséreltek.
A fegyveresek délután hatoltak be a villába, s a Tisza társaságában tartózkodó két nőt távozásra szólították fel, ám ők nem hagyták magára a volt miniszterelnököt. A támadók fegyvert fogtak a társaságra, ekkor gróf Tisza István felesége elájult, s Denise és Tisza dulakodni kezdtek a fegyveresekkel. A hősies grófnő megkísérelte kicsavarni ellenfele kezéből a fegyvert. Több lövés dördült el, s az egyik golyó rövidesen a miniszterelnök halálát okozta. Almásy Denise a fején és a fülén sérült meg, a berohanó személyzet eszméletlenül talált rá. E gyilkosság, majd az azt követő per nagyon megviselte a grófnőt, s bár vallomása egyezett a személyzetével, mégsem tudták azonosítani az elkövetőket a szembesítésen.
A tragikus eseményeket követően számosan keresték őt meg szerte az országból, s Tisza hívei – mert hisz nem csak ellenségei, de csodálói is szép számmal akadtak az egykori miniszterelnöknek – az ő közreműködésével kívántak megemlékezni róla.
Egy ilyen felkérést 1920 októberében ezekkel a szavakkal utasított vissza: „Most köszöntem meg Veszprém megye alispánjának a folyó hó 31-kei közgyűlésre szóló meghívását. Excellentiád érteni fogja, hogy a visszaemlékezés nekem oly fájdalmas, hogy egy ilyen nyilvános alkalommal ezért nem jelenhetek meg. De meg az évforduló napját a geszti kriptámnál akarom tölteni. Felkérem Excellentiádat, hogy ezt szóval is mondja meg az alispán úrnak, azon kérésemmel, hogy távolmaradásomat ne vegyék rossz néven.”
A második világháború után – minő meglepetés – Denise nem igazán találta meg a helyét a „szép új világban”, szerény körülmények között élte le életének utolsó szakaszát Gyulán – mindössze egy kisebb parasztházat tudott fenntartani, sőt állítólag néha még éhezett is. 1950-es halála előtt néhány évig a budatétényi Kertészeti Kutató Intézetben dolgozott, fizikai munkásként.
Fotók: www.gyulaanno.hu, Rubicon, Gyula város története
