hu-ro-en

Fedezz fel mindent!

2018.06.16.

Megjelent a Gyula és környéke útikalauz harmadik kiadása

 

A jó útikalauz sosem megy ki a divatból, de miért is menne? Vezethet bennünket bármilyen okoseszköz, GPS vagy mobilapplikáció, egyszerűen jobb érzés egy szép könyvvel a kezünkben, a saját tempónkban felfedezni egy-egy település rejtett vagy nagyon is szem előtt lévő látnivalóit. Érdekes tény: annak ellenére, hogy már régóta az igazán népszerű úti célok közé tartozik, Gyula városának sokáig mégsem volt igazi útikönyve. A legelső ilyen jellegű – de a mai értelemben vett útikalauzokkal csak távoli rokonságban álló – kiadvány, Implom József 1968-as kiadású, Gyulai városismertető című, 53 oldalas, kisalakú könyvecskéje volt, mely öt sétaútvonal-javaslat segítségével mutatta be a települést.

 

P6156043.jpg

 

Egészen 2004-ig kellett várni arra, hogy megszülessen – akkor még Gyula városi útikalauz néven – az a kötet, melynek most harmadik kiadását veheti kézbe az olvasó. Nyilván nem véletlen a névváltozás, 14 évvel ezelőtt csak a város fontosabb látnivalóit vette sorra a szöveget jegyző dr. Czeglédi Imre és a szerkesztő-kiadó Göndöcs Péter, aki 35 évvel ezelőtt még idegenvezetőként gyűjtötte össze a város látnivalóit.

 

P6156005.jpg

 

A második, 2009-es kiadás már a környező településekkel is foglalkozott, illetve végigvette az újdonságokat – akadt belőlük bőven, hiszen akkoriban fejeződött be a belváros és a Kossuth tér rehabilitációja. Azóta viszont megint annyi minden történt – újjászületett az Erkel Ferenc Emlékház, elkészült az AquaPalota a Várfürdőben, megújult a Göndöcs-kert és a Béke sugárút, és megnyitotta kapuit a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont is –, hogy muszáj volt újra belevágnia a szerkesztőnek, hogy újragondolja a kiadványt.

 

K_5_8369.jpg

 

Van, ami nem változott: a pontos és részletes utcajegyzék és a térképek, a város történetének bemutatása az őskortól egészen napjainkig, illetve a környező kistelepüléseinek értékei is ott sorakoznak, és természetesen maradt az Implom-féle hagyományt követő, sétákra épülő tematika is, a tartalom viszont jelentősen bővült. Bekerült egy nagyszerű összefoglaló az egykori szigeterődről és a palánkvár kutatásáról, teljesen megérdemelten külön sétát kapott az Almásy-kastély, és önálló szakaszban ismerhetjük meg a gyulai szecessziós épületeket is.

 

P6156049.jpg

 

A szövegek túlnyomó részét továbbra is dr. Czeglédi Imre jegyzi, a Vármúzeum korábbi igazgatója, dr. Havassy Péter írt a vár állandó kiállításáról, Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum vezető régésze a szigeterődről – nem véletlenül, hiszen a kapcsolódó, közelmúltban lezajlott feltárásokat is ő vezette –, a gyulai szecessziós épületekről pedig a téma avatott ismerője, Brunner Attila állította össze a fejezetet.

 

P6155974.jpg

 

A Tourinform irodában megvásárolható Gyula és környéke útikalauz kimondottan szép kiadvány – természetesen helyben, a Dürer Nyomdában készült –, megéri beszerezni akár ajándékba, akár saját használatra.

 

Fotók: Pénzes Sándor

A visitgyula ajánlatai